Építsünk egy békés,

élhető és rendezett otthonos családias

I. kerületet!

💙  Az I. kerület a közös otthonunk.

  • Rend
  • Fejlődés
  • Közösség

Tegyük rendbe az I. kerületet!

55 millió forinttal károsította meg az I. kerületieket V. Naszályi Márta

Ha esik, ha fúj, mi akkor is kint vagyunk a terepen!

Elsőként adtuk le az induláshoz szükséges ajánlásokat

Buda szívében, Magyarország történelmi központjában éljük mindennapjainkat. Kerületünk ennek ellenére, évek óta méltatlan módon sodródik.

A jelenlegi városvezetésnek nincsenek hosszú távú elképzelései, sőt a napi üzemeltetési feladatokkal sem tudnak megbirkózni.

Otthonunk jövőjének alakítása csak átgondolt, az itt élők bevonásával kialakított vízió mentén képzelhető el a számunkra. Olyan önkormányzatot fogunk építeni, amely gondos gazdája a közös vagyonnak, szolgálja a kerület lakóit, segítő kezet nyújt a közösség bajba jutott tagjainak, közös célok megvalósítására törekszik, és melyet nem a pártoskodás vezet, hanem a tenni akarás közös jövőnkért.

Az elmúlt évek több ezer személyes találkozásából és a kerületi konzultációkból egy olyan program született, ami az első kerület polgárairól szól:

A XXI. századi városról, ahol rendezettek a közterületek és a zöldfelületek. Ahol biztonságban élhetjük a mindennapjainkat Buda szívében. Ahol valóban rendezett, átlátható önkormányzat működik. Ahol, ha kell, a kormánnyal, ha kell, a fővárossal működünk együtt a kerület érdekében. Ahol minden polgártársunk otthon érzi magát, és ahol az idősek, a családosok és a fiatalok egyaránt számíthatnak a közösségre. 

A célunk, hogy az I. kerület szolgáljon mintaként minden más városrész számára, ahol úgy motiváljuk az önkormányzat munkatársait, hogy számukra is fontos legyen a közös célok megvalósítása. 

 

10+1 pont egy békés, élhető,
és fejlődő I. kerületért:

1. Tiszta, rendezett és jól
karbantartott közterületeket

Az I. kerület közállapotai botrányosak, ez nem maradhat így tovább! Több erőforrást biztosítunk a köztisztaságra, a közterületeink gyakoribb és hatékonyabb takarítására. A frekventált helyeken biztosítjuk a rendszeres magasnyomású vizes takarítást, a kihelyezett szemétgyűjtő edények gyakoribb ürítését. Felmérjük és ütemezetten felújítjuk a járdákat, autóutakat, tereket, lépcsőket, lifteket és az önkormányzaton belüli hatékonyabb munkaszervezéssel nagyobb figyelmet fordítunk a karbantartásukra.

3. Biztonságos közlekedést a kerületben

A veszélyes kereszteződések, lekopott útburkolati jelek, a szabályozatlan rollerezés és a gyorshajtók miatt napi szinten alakulnak ki életveszélyes helyzetek utcáinkon, tereinken. Ezért forgalomtechnikai beavatkozásokkal biztonságossá fogjuk alakítani a veszélyes útszakaszokat és kereszteződéseket.  A meglévő zebrákat fejlesztjük, ezzel párhuzamosan új, biztonságos gyalogátkelőhelyeket alakítunk ki. Fellépünk a szabálytalanul közlekedőkkel szemben. Különös figyelmet fordítunk a közlekedésbiztonságra a bölcsődék, óvodák, iskolák környékén.

5. Megbecsülést és gondoskodást az időseknek

Az elmúlt években a kerület vezetése méltatlanul akadályozta az idős polgárok támogatását. Mi ezt elítéljük és átfogóan felülvizsgáljuk a kerületi támogatások rendszerét, hogy minél szélesebb körben biztosítani tudjuk a juttatásokat. Fejlesztjük a kerületi egészségügyi ellátást, akadálymentessé tesszük a kerületi közlekedést. Segítjük a generációk közötti együttműködést, hogy az egyedül élő időseket ne fenyegesse a magány. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy Krisztinavárosban idősotthont építsünk azok számára, akik nyugdíjas éveiket biztonságban, nyugalomban, a közösség aktív tagjaként kívánják eltölteni.

7. Sűrűbb, kényelmesebb tömegközlekedést

Járatritkítások, módosított útvonalak, kiszámíthatatlan menetrendek; ez jellemezte az elmúlt években a kerület közösségi közlekedését. Az itt élők ennél jobbat érdemelnek. Tárgyalni fogunk a csomópontok és megállóhelyek tisztaságáról és rendjéről. A kormánynál és a fővárosnál kezdeményezzük a Batthyány téri aluljáró és a Déli pályaudvar felújítását. Kezdeményezzük a közösségi közlekedési útvonalak és menetrendek felülvizsgálatát, hogy a helyben élők igényeihez igazodó tömegközlekedést biztosíthassunk.

9. Üres kirakatok helyett megfizethető, minőségi szolgáltatásokat

Évről évre egyre több az üres, elhanyagolt üzlethelyiség a kerületben. Ez elfogadhatatlan. Az önkormányzati tulajdonban lévő üres üzlethelyiségek hasznosításával és a helyi vállalkozások ösztönzésével, támogatásával megfizethető, minőségi szolgáltatásokkal, élettel töltjük meg a kerületet. Ezzel párhuzamosan modernizáljuk a kerületkártyát és bővítjük az elfogadóhelyek számát.

2. Gaztenger helyett minőségi
zöldfelületeket, felújított parkokat

Az I. kerület zöldterületeinek nincs gazdája. Az év bizonyos időszakaiban derékig érő gazban és szemétben kell sétálniuk az itt élőknek. Ennek véget vetünk. Megkezdjük az utak, lépcsők menti zöldfelületek és a parkok intenzív karbantartását, a fák gallyazását és a gyakoribb kaszálási munkálatokat. Hosszú távú koncepció mentén fejlesztjük a zöldfelületeket a parkhasználók igényeinek megfelelően. Biztosítjuk a kulturált szabadidős feltöltődési lehetőségeket, kültéri sportolást, pihenést.

Káosz helyett fejlődést, szemét helyett rendet!

4. Rendet közterületeinken, jobb közbiztonságot

Az utóbbi években jelentősen romlott a kerületiek biztonságérzete, ezzel mindenképpen foglalkoznunk kell. Hatékony együttműködést hozunk létre a kerületi rendőrkapitánysággal és polgárőrséggel, valamint megerősítjük a közterület-felügyeletet. Zöldfelületeink biztonságos és kulturált használata érdekében létrehozzuk a kerületi parkőrséget. Humánus, de határozott megoldást találunk az elmúlt években súlyosbodó hajléktalanhelyzetre. Fejlesztjük a térfigyelő kamerarendszert és a közvilágítást, kiemelt figyelmet fordítva a játszóterek megfelelő megvilágítására. Megoldást keresünk a kutyás-nem kutyás kerületi közösségek közötti konfliktusokra.

6. Családbarát kerületet

Az I. kerületnek minden adottsága megvan ahhoz, hogy Budapest leginkább családbarát kerülete legyen, mégsem él vele. Ezen változtatni fogunk. Fejlesztjük az oktatási intézményeinket, befejezzük az új bölcsőde építését a Naphegyen. Szolgálati lakásépítési programot indítunk a kerületi pedagógusoknak és a közszféra dolgozóinak. Megvédjük és kiterjesztjük az önkormányzat által biztosított támogatásokat, bővítjük a szolgáltatásokat. Megvalósítjuk a jelenlegi városvezetés által ellehetetlenített időszakos napközbeni gyermekfelügyeletet.

8. Kényelmes parkolást az itt élők számára

A kerület bizonyos részein rendszeres problémát jelent a parkolás. Ezért első körben megvizsgáljuk a kizárólagos lakossági parkolóhelyek kialakításának lehetőségét. Növeljük a kialakított parkolóhelyek számát a felfestések újragondolásával és a mélygarázsok, üres telkek bevonásával. Egy olyan rendszer kialakítása a cél, amely nem lehetetleníti el a kerületbe érkező célforgalmat, de parkolóhelyeket szabadít fel az itt élőknek rövid idejű várakozást lehetővé téve az áruszállítók, szerelők, bevásárolni igyekvők számára.

10. Újra a fejlődés pályájára kell állítani a kerületet

Kerületünknek minden adottsága megvan ahhoz, hogy Budapest legjobb helye legyen. Ennek ellenére egyes közterületek, társasházak állapota méltatlan Budához. Ennek véget vetünk! Minőségi, gyalogosbarát közterület-felújítási programot indítunk. Dézsás fák és aszfaltfestés helyett élő fasorokkal, minőségi térkővel és utcabútorokkal revitalizáljuk kiemelt utcáinkat és tereinket. A teljes megújulás érdekében épített örökségünk felújítására is nagy hangsúlyt fordítunk. Megemeljük a társasházaknak szóló épületfelújítási és 3 energetikai pályázatok összegét, ami nem csak a városképet javítja, de a háztartások költségeit is érdemben csökkenti.

+1. Digitális Önkormányzatot

Jelenleg az önkormányzati ügyintézés túlságosan bürokratikus, az információáramlás kevésbé hatékony, a helyben elérhető szolgáltatásokat pedig szélesebb kör számára is elérhetővé kellene tenni. Mi az itt élők szolgálatába állítjuk az I. kerületi önkormányzatot a XXI. századi technológia segítségével. Létrehozzuk a Budavár applikációt, melynek használatával az itt élőket bevonjuk a döntéshozatalba, számos kerületi szolgáltatás válhat kedvezményesen elérhetővé, az önkormányzattal való kapcsolattartás és az ügyintézés pedig egyszerűbb és hatékonyabb lesz.

Közösen a jövőnkért!

A polgári oldal képviselőjelöltjei a 2024-es Önkormányzati választásokra az I. kerületében: 

Wehner Kristóf

1. körzet - képviselőjelölt

Molnár Gábor

2. körzet - képviselőjelölt

Varga Dániel

3. körzet - képviselőjelölt

Fazekas Csilla

4. körzet - képviselőjelölt

Fróna Levente

5. körzet - képviselőjelölt

Bauer Eszter

6. körzet - képviselőjelölt

Gulyás Gergely Kristóf

7. körzet - képviselőjelölt

Bodnár Előd

8. körzet - képviselőjelölt