Varga Dániel
Víziváros - 3. körzet
Varga Dániel vagyok, Víziváros önkormányzati képviselője. Pedagógus feleségemmel boldog házasságban élünk és együtt neveljük kislányunkat, Borókát. Családi neveltetésem okán a hagyományok tisztelete és a nemzeti tradíciók mindig központi szerepet töltöttek be életemben. Többek között ezért szereztem első diplomámat az ELTE történelem karán, majd a közéleti tevékenységem szakmai megalapozása érdekében az NKE közigazgatás-szervező képzését is elvégeztem. Önkormányzati képviselőként 2019 óta szolgálhatom az I. kerületet és Víziváros polgárait.
- Történész
- Közigazgatás-szervező
- Családapa
A Gyűrűk ura: A két torony.
Együttes: Dalriada, énekes:
Szabó Balázs.
Sajtos csirke, ahogy nagymamám készíti.
Június 9-én szavazzon
Varga Dánielre!
Danit sokuknak már nem kell bemutatnom, hiszen a 2019 óta végzett képviselői tevékenysége is azt bizonyítja, hogy az egyik legelszántabb jelöltről van szó. Mindig tisztában van az I. kerület aktuális ügyeivel, naprakész a Vízivárost érintő problémákkal kapcsolatban és folyamatosan azon dolgozik, hogy a lehető leggyorsabban meg is oldja azokat. Tudásával, szorgalmával, széleskörű ismereteivel és önkormányzati tapasztalatával csapatunkat és az itt élőket egyaránt szolgálni tudja.
A Városfejlesztési Bizottság elnökeként kiemelkedő munkát végez, ezzel jelentősen hozzájárulva kerületünk fejlődéséhez. Számos sikeres fejlesztést és társasházi pályázatot biztosított az itt élők számára, ezzel is bizonyítva elhivatottságát.
A közösség számomra nagyon fontos. Ezért is tartom imponálónak, hogy a helyi közösségi élet megszervezésében a kerületben működő civil közösségek tagjaként is aktívan részt vesz. Az elmúlt időszakban számos rendezvényen dolgozhattunk együtt, ahol az itt élők is nagyra értékelték közvetlenségét, nyitottságát és türelmes hozzáállását. Úgy gondolom, hogy olyan politikus, aki valóban az itt élők képviseletének és Víziváros fejlesztésének szenteli az életét.
Meggyőződésem, hogy Dani képviselőként és bizottsági elnökként már bebizonyította, hogy méltó az itt élők képviseletére. Bizalommal tekintek a következő ciklus elé, hiszen tudom, ha ismét elnyeri a választókerületben élők bizalmát, ő továbbra is a kerület lakóinak az érdekeit fogja előtérbe helyezni. Véleményem szerint ő a legjobb választás kerületünk és annak lakói számára és bízom benne, hogy a következő ciklusban is ugyanilyen elkötelezettséggel fogja képviselni Vízivárost és annak polgárait.
Böröcz László – polgármesterjelölt
Vízivárosi programunk:
1. A Vízivárosiak tiszta és rendezett városrészt érdemelnek. Felszámoljuk a Toldy Ferenc utcai szemétlerakót. Megszüntetjük a járdák közvécé jellegét.
2. Vízivárosban átfogó forgalomcsillapításra van szükség! Fásított, gyalogosbarát, élhető közterületeket hozunk létre.
3. A tér múltjához méltó módon kell felújítani a Batthyány teret! Víziváros központját egy rendezett, igényes, zöld közösségi térré alakítjuk, mely méltó a tér barokk örökségéhez.
4. Meg kell védeni a vízivárosiakat a turistabuszok által okozott környezeti terheléstől. Az itt élők érdekeit szem előtt tartó megoldást találunk a várba vezető utakon tapasztalható buszkáoszra.
5. Legyen a Fő utca Víziváros kulturális központja. Programot indítunk az üres üzlethelyiségek hasznosítására, a kisvállalkozások ösztönzésére!